Bodrogolaszi képviselő-testülete közmeghallgatást tartott november utolsó napján délután az általános iskola tornatermében.

Ha zsúfolásig nem is telt meg a tornaterem, de azért szép számmal képviseltették magukat a bodrogolasziak.

Kovács József polgármester beszámolójában ismertette a település idei eredményeit, majd röviden kitért arra, milyen fejlesztési tervei vannak az önkormányzatnak a következő évre.

A sikeres pályázatok között kiemelt szerep jutott az iskolában lezajlott fejlesztéseknek, de ugyancsak nagy hangsúlyt kapott az az útfelújítás, amelynek részeként négy utca kapott új útburkolatot. Kovács József azt is hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy ezzel a település úthálózata rendben lenne, hiszen szinte minden utcára ráférne a felújítás, újjá kellene varázsolni a járdákat is több szakaszon, de ezekre sajnos mostanában nincs pályázati lehetőség.

Az apróbb sikerek mellett – tankert kialakítása, a kompház környékének megújítása, a II. világháborús emlékmű felújítása, a felszentelt keresztek teljes felújítása – kiemelte a polgármester, hogy a több mint 270 millió költségvetéssel gazdálkodó önkormányzat stabilan tudott működni, zökkenőmentes volt a gyerekek és az idősek étkeztetése, nincs elmaradás a közüzemi számlák terén és a szociális ellátás is zavartalan volt.

A jövő évi fejlesztési tervek során továbbra is az úthálózat- és az iskola épületének felújítása szerepel az előtérben, elsősorban ilyen irányú pályázatokat igyekszik benyújtani az önkormányzat.

A kérdések és hozzászólások zöme ezúttal is a 3801-es számú útra, a közkutak állapotára és a közbiztonságra vonatkoztak.

Kovács József válaszaiban elmondta, a 3801-es számú út Sárospatakot Vámosújfaluval összekötő szakasza sajnos nem szerepel a kormány 2013-ig terjedő útfelújítási tervében. A közútkezelő elvégzi az apróbb kátyúzási munkákat, de ennél többre egy darabig nem lesz lehetőség még úgy sem, hogy apróbb szakaszokban újítanák fel az utat.

A közbiztonságról a jelenlévők megtudhatták, a jelenlegi rendszerben hat rendőr jut nyolc településre, így egy járőrpáros naponta összesen kétszer jut el Bodrogolasziba, így nincs arra lehetőség, hogy állandó rendőri jelenlét legyen a településen. Ha azonnali intézkedésre van szükség, akkor az ügyeletet kell hívni, ahonnan 5-10 percen belül a helyszínre érkezik a segítség.

A közmeghallgatás végén szót kért Tölgyesi Istvánné képviselő, aki az adventtel kapcsolatos gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Egy adventi koszorút is elhelyezett az asztalon, meggyújtotta az első gyertyát és felolvasta Wass Albert egyik versét.